Kommunikációs képzés | |
Vezetői kommunikációs tanfolyamIdeális esetben egy csoport, vagy cég vezetője a legjobb szakemberek egyike — a vállalkozás fő profiljában. Mint vezetőnek azonban olyan készségekre is szüksége van, melyek korábban nem tartoztak munkaköréhez. A munkatársak jó vezetése és motiválása állandó kihívás, melyhez a kommunikatív készségek fejlesztése szükséges. Értékesítési tanfolyamSokan úgy vélik, hogy "eladni mindenki tud". Ha egy üres piacon kell értékesíteni, akkor ez igaz is lehet. Tanfolyamunk nem ezen szerencséseknek szól. Sokkal inkább azoknak, akik bár boldogulnak, szívesen vennének néhány további módszert, mellyel megelőzhetik a konkurenciát. Csapatépítő tréningÉvekkel ezelőtt váltak Magyarországon slágerré a csapatépítő tréningek — nem véletlenül. A munkatársak megszokottól eltérő körülmények közé helyezése az egymásrautaltságot teszi kézzelfoghatóvá. Felértékelődik a segítőkészség, egymás megbecsülése és tudatosul, hogy az egyén mit sem ér a csapat nélkül. Érdemes legalább minden évben egyszer elmélyíteni az összetartozás élményét, hogy a munkahelyen kamatoztatni lehessen a csoport erejét. | Tárgyalástechnikai tanfolyamIdőpontot egyeztetni az ügyfelekkel nehéz, a megbeszélésen viszont egy rossz megközelítéssel, szerencsétlen mondattal elrontani a jó kapcsolatot nagyon is könnyű. Ön mennyire tudatos tárgyalásain? Mindig tudja, melyik stratégia lenne a leghatékonyabb? Alkalmazni is tudja ezeket? Segítünk! Retorikai tanfolyamElsősorban szakemberként gondol magára, mégis gyakran kénytelen nagy nyilvánosság előtt előadni? Mennyire figyelnek Önre, ha tömegnek beszél? Vannak szemléletes példái? Valóban a hallgatósághoz szól, vagy csak "ledarálja" a szakmai mondandót? A retorika az egyik legrégebbi tudomány — és tanulható. Prezentáció-technikai tréningEgy előadás megértéséhez és a hosszú távú memóriába rögzítéséhez a vizuális kommunikáció nyújt segítséget. Tanfolyamunk lépésről lépésre végigvezeti a hallgatót a vizuális eszközök színvonalas és hatékony alkalmazásától a kiváló prezentáció teljes felépítéséig. |
Hasznos ÉS kellemes
A jó csapatépítőhöz a tudatos, és jól kommunikált tréneri munka mellett a gördülékeny vendéglátás is hozzá tartozik. Ehhez sem árt a gyakorlat. Tovább...
Irány a média
Mindannyian ismerünk vállalati vezetőket, akik szinte a "csapból is folynak". Ennek többek között az az oka, hogy egy jól beszélő, kellemes interjúalanyt a rádiók, újságok és tévéműsorok is szívesebben és gyakrabban szerepeltetnek. A jól képzett, tudatos kommunikátor ezért méltóbban és ügyesebben képviseli a céget. Tovább...


















